Ha tetszik: +1 like

Ulrik blogja

Friss topikok

  • ulrik: @iramszarvas: Még nem. Bélától (és általa Olivértől) kértem tanácsot, véleményt. Túlterhelést diag... (2012.12.15. 23:36) Talpalatnyi föld
  • Raиdoм_: A sár nagyon idegesítő tud lenni és rengeteget kivesz az emberből. Én minden logikát nélkülözve sá... (2012.12.03. 16:22) Havasan a legjobb
  • pannonfunk: @ulrik: :) (2012.10.26. 11:11) Külvárosi kávézó
  • ulrik: @Taxina: dede! :) Amikor ezt a posztot írtam, még nem tudtam, hogy nem szereti. Most - bár nehezen... (2012.10.10. 11:38) A futás nem csak játék

Címkék

árpád-kilátó (1) budai-vár (1) citadella (1) eb (1) erdő (1) eső (1) futás (3) futas (5) gondolat (3) hegy (5) kávé (1) kékes (1) kezdetek (1) szentendre (1) szív (2) vers (1) Címkefelhő

A futás nem csak játék

2012.10.10. 10:24 ulrik

torpok.jpgDe a futók élete nem csak játék és mese!
Hallottál már a gonoszról, a csúf, hosszú maratonról?

 

 

 

 

 

 

2009. június 3. Felhúztam a cipőt. Este 9-kor. Úgy, hogy az ezt megelőző hónapokban jó ha 4-5 alkalommal futottam egy-egy kört az erdő körül Káposztásmegyeren. Ez valamivel kevesebb, mint 4 km. Elindultam megtapasztalni, hogy milyen a félmaraton. Hogy vajon képes lennék-e 2 órán belül megcsinálni szeptemberben a Nike-t.

Ebben a cipőben vétek futni aszfalton. Terem futballcipő. Mondanom sem kell, szétvertem vele lábam. De megcsináltam. 2:11 alatt. Mint később kiderült, még annyi szépséghiba belecsúszott a számításba, hogy 19.5 km volt csak a táv. Akkor este megfogadtam: én soha többé nem futok. Kell a nyavalyának ez a táv. 

Ott nem csak a lábam tört meg. Bennem is megtört valami. Megtört valamiféle gátlás, valamiféle lustaság. Csak akkor, ott még nem éreztem, hogy miről van szó. Két nap telt el totyogva. Borzalmas volt. De már túrtam a netet edzéstervek után. Beleástam magam. Tudtam, éreztem, hogy futni akarok. Méghozzá jól. Majd egy edzéstervvel a kézben nekiálltam a felkészülésnek. 6-8 km-es távokkal. Gyorsító edzésekkel. A távot fokozatosan emelve. Immáron futócipőben.

Másfél hónappal később, tehát nyár közepén, jutottam el az első valós félmaratoni távomhoz. Ami valóban elérte a 21.1 km-et. 1:50... Simán. Ekkor elkapott a gépszíj. Sorban nyomtam a gyorsító edzéseket. Hétvégeken a hosszúakat. 1-2 hetente jött egy-egy félmaraton edzések. Sorra javítva a PB-n: 1:45, 1:42, 1:40, 1:39... Nem normális módon hajtottam. Egy futás során 16 km-ig tartottam egy 1:32-33 FM-nek megfelelő tempót. Amikor megszakadt bennem valami. Nem fájt semmim, de hirtelen felment a pulzus, beálltak az izmok, nagy vonszolva tettem meg az utolsó 5 km-et. Így lett 1:40 a vége. Gondoltam, semmi gond, csak elfáradtam talán. Pár nappal később viszont rájöttem: nagy a baj.

Első lépéstől kezdve ugyanazok a tünetek: magas pulzus, merev izmok, kapkodom a levegőt. Nem megy a futás. Pár nap múlva újra. Majd újra, újra és újra...

Mint kiderült: túledzettség. Túlhajtottam magam. Beindult a szervezetem vészreakciója. Leblokkolt. 3 hónap masszív pihenést írtak elő. Semmi mozgás. Semmi olyan dolog, ami felviszi a pulzust. Ezt megélni. Nem fáj semmim. Alapjában tök jól érzem magam. De ha nekiállok futni, azonnal jelentkezik a dolog. 3 hónap kínszenvedés után próbálkoztam újra. Szinte semmi nem változott. Újabb pihenést kellett bevállalnom. Közben persze jöttek vissza az addig leadott kilók. De már nem is akartam újra futni. Beletörődtem, hogy ennyi volt.

Nagyon nehéz volt pszichésen feldolgozni. Vagyis nehéz lett volna, mert nem tudtam. A 3 hónapos pihenőből közel 1 év lett.

Mi ebből a tanulság? Nem szabad túlhajtani magunkat. Kell feszegetni a határokat, de csak óvatosan. A futás a türelemről is szól. Saci nénit idézve: "Jajj, hova rohantok???". Türelem, kitartás, küzdelem, könnyek. Ez a hosszútávfutás. De minden befektetett energia, minden egyes megtett kilométer visszaadja majd az önfeledt boldogságot. Az örömkönnyeket. Egy versenyen vagy egy hegy ormán, amikor lenézel és alattad a táj. Megmásztad a hegyet, JOGOD van élvezni a kilátást. Beleszippantani a levegőbe. Kihúzni magad: igen, megcsináltam.

De ésszel! Tudnod kell, hogy hol vannak a határaid, mik a korlátaid. Finoman szabad csak feszegetni azt, mert felszakad és nehezen gyógyuló sebeket okozol magadnak. Nincs annál borzalmasabb egy futó számára, amikor nem futhat. Tudni kell megállni. Tudni kell kiállni, ha a sors úgy hozza. Persze nagyon nehéz érezni azt a határt, amin túl már tényleg nem szabad menni. Ez is a tapasztalás része. A futás ezzel is jár. Tanulsz. Megismered önmagad.

2010 szeptemberében mertem újra cipőt húzni és valamiféle edzésterv szerint készülni a Spar 30 km-re. De nem valami tudatosan. Úgy tűnt azonban, már nyoma sincs a korábbi tüneteknek. Nagy kő esett le a szívemről. Egy 2:47-as 30 km-rel tértem vissza a régi kerékvágásba. Szakadó esőben. De önfeledten! Talán az egyetlen verseny, amin megelőztem Iramszarvast. :) Bár akkor még nem ismertük egymást.

Elkapott a maratonláz. Úgy, mint azt a fenti kép is mutatja: behálózott. Aki egyszer elkezdett futni és átesett az első lépések nehézségein, előbb vagy utóbb megfordul a fejében, hogy milyen lehet lefutni egy maratont. Most már tudom, hogy milyen. De az oda vezető út nem volt egyszerű.

2010 karácsonyán érett meg a maraton gondolata a fejemben...

A bejegyzés trackback címe:

https://ulrik.blog.hu/api/trackback/id/tr724830322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Taxina 2012.10.10. 11:34:34

Nem félsz, hogy kikapsz Sacitól a "Saci néni"-ért? :-)

ulrik · http://ulrik.blog.hu 2012.10.10. 11:38:55

@Taxina: dede! :) Amikor ezt a posztot írtam, még nem tudtam, hogy nem szereti. Most - bár nehezen áll rá a szám - már nem így szólítom meg :)
süti beállítások módosítása