Külvárosi reggel. Ködfátyol veszi körül a házakat. Bentről csípősnek tűnik. De ahogy kinyílik az ajtó, érzem: kellemes a hűvös. Szeretem figyelni a betérő embereket. Körülnéznek, válogatnak. Néhányan leülnek egy rövidke időre.

Kinyílik a sütő ajtaja és azonnal megcsap a friss péksütemények illata. Imádom ezt az illatot. Kellemesen elegyedik a kávék, teát korábban felszállt finom aromájával. Előttem sorakoznak katonás rendben a szendvicsek és más reggeli ínyencségek. 

Egy kis kávézóban ülök. A soromra várok. Hamarosan én következem. Nem tudom még, hogy ki kap meg. Piros-fehér kockás terítők fekszenek az asztalokon. A bordó és barna színek harmonikusan játszanak a falakon. Itt-ott régi képek. Egy-egy keretben múltszázadi villák, kenőkések és kiskanalak. 

A másik sarokban kakaós tészta kanyarodik csigaformává a lány ujjai alatt. Hamarosan ő is sütőbe kerül. Készülnek a vajas, sajtos, szalámis étkek is.

Ketten lépnek be az ajtón. Érzem, most már én következem. Engem kérnek. Finoman csorgok le a kávégépen keresztül egy hófehér csészébe. Átadom magam és az illatom a kávézó atmoszférájába. Sorsom beteljesült.

Egy asztalra ültetnek, csészém mellett kiskanál. Velem szemben gyümölcstea foglal kecsesen helyet. Így gőzölgünk mi ketten, egy kávéházi reggelen. Mesélünk álmokat, kósza családi szálakat.

Szép lassan felhörpölődünk. Lecsúszunk illatozva. Most már gazdámban szemlélem a világot. Kipillantunk az ablakon át. A köd kedvesen mosolyog vissza. Egy cseppet sem érződik keserűnek, szomorúnak a reggel.

Kilépünk, hatalmasat szippantunk a reggelbe. Mi erre, a tea aromája arra halad tova. Távolban villamos zúgása, autók surranó hangja. Teljes a harmónia.