Hát ha terepfutás, pláne Dupla Élmény, mint név: sok dolog juthat az ember fia és lánya eszébe. A verseny lényege, hogy párban kell teljesíteni a versenyt. 73 km igen kemény terepen, közel 3400 méter szinttel. Ebben négyszer meg is kell mászni a Kékest. Szóval van benne szopás, négykézláb mászás bőven, ami után a legtöbb futó mozgása nem is volt túl őszinte.
Tehát Dupla Élmény. Nem tudom, hogy lehet kibírni más mellett ennyi időt futva, szenvedve. Én 2-3 óra után teljesen hisztis tudok lenni, akkor igyekszem magamba zárkózni. Talán pont ezt szeretem a futásban, a (számomra) hosszabb futásban.
Dupla Élmény, mert ugyanazt az útvonalat kétszer kellett a futóknak megcsinálniuk: Mátrafüred - Kékes - Parádsasvár - Kékes - Mátrafüred.
Dupla Élmény, mert az ellenőrző pontokon lehet dugókázni.
Dupla Élmény, mert a pálya "bontása" számunkra, szervezők számára azt jelentette, hogy drókefével kellett végigmennünk egy szakaszt, és kefélni-kefélni-kefélni. Edittel a Mátra-nyereg - Kékes szakaszt kaptuk meg. Bő 4 km lehet. Hát, én ennyi még nem keféltem, mire csúcsra értünk, az biztos. Közel 2 és fél óra volt, mire feljutottunk. Voltak olyan meredek szakaszok, ahol négykézláb tudtunk csak felfelé mászni. Közben hátulról adott nekünk a szél rendesen. Szóval kapaszkodni is kellett rendesen. Azon agyaltam, szombat este 10 óra körül az egyik sziklát suvickolva, hogy nincs nekem jobb dolgom, mint festéket vakarni a sziklákról, kövekről. Miközben iszonyat keményen és hidegen fúj a szél? Átkoztam, aki ennyi festéket pazarolt el. Persze, tudtuk, hogy a futóknak ez nagy könnyebbség volt, mert akik sötétben a második körön másztak felfelé, azoknak ezek kellettek.
De nagy élmény volt, tényleg Dupla Élmény az asztal másik oldaláról. Szeretem nézni a küzdést, amik az arcokon látszódnak. Ki vidáman, ki kicsit magába fordulva érkezik meg a pontra. Valaki szívesen csacsog velünk, más pedig csak praktikusan eszik-iszik és fut tovább. Másrészről megint megismertem kicsit jobban a Kékest és környékét.
Amikor felértünk 22:15-kor a Kékesre, az valahol a megváltás volt. Valahogy fejben nehéz elviselni, hogy alig haladsz. Kicsit olyan végeláthatlan az egész. De amikor ott a cél. Az magával ragadó. Ott álltunk az égigérő torony tövében. Pirosan világítottak a lámpái. Ahogy felpillantottam rá, felhőben volt a teteje, közben erősen fújt a szél. Kicsit örvénylett körülötte a felhő, majd tovább suhant. Elképesztő erők!
Szeretem ezekben a versenyekben, hogy családias, baráti a hangulat. Nyitottak az emberek. Jó érzés ebben a közegben eltölteni egy-egy napot. Futóként is és szervezőként is.
Már alig várom a következő alkalmat! :)
