Ha tetszik: +1 like

Ulrik blogja

Friss topikok

  • ulrik: @iramszarvas: Még nem. Bélától (és általa Olivértől) kértem tanácsot, véleményt. Túlterhelést diag... (2012.12.15. 23:36) Talpalatnyi föld
  • Raиdoм_: A sár nagyon idegesítő tud lenni és rengeteget kivesz az emberből. Én minden logikát nélkülözve sá... (2012.12.03. 16:22) Havasan a legjobb
  • pannonfunk: @ulrik: :) (2012.10.26. 11:11) Külvárosi kávézó
  • ulrik: @Taxina: dede! :) Amikor ezt a posztot írtam, még nem tudtam, hogy nem szereti. Most - bár nehezen... (2012.10.10. 11:38) A futás nem csak játék

Címkék

árpád-kilátó (1) budai-vár (1) citadella (1) eb (1) erdő (1) eső (1) futás (3) futas (5) gondolat (3) hegy (5) kávé (1) kékes (1) kezdetek (1) szentendre (1) szív (2) vers (1) Címkefelhő

A Farkaserdő fényei

2012.11.08. 10:33 ulrik

erdo_1352366187.jpg_600x450

Nehezen tértem magamhoz. Fáztam és valamilyen rossz érzés kerített hatalmába. Az erdő egyik bokrának tövében feküdtem. Besötétedett. Az utolsó emlékképem még világosból volt. Arra emlékszem még, hogy nagyon fáradtan botorkálok a fák közt. Éhesen. Magányosan. Féltem. Régi ismerősöm már az erdő, évek óta itt vagyok. De most mégis más volt. Nem értettem, mi történt. Korom sötét van. Igyekeztem hangtalanul körbenézni. Figyeltem minden apró neszre, hogy vajon van-e valaki körülöttem. Olyan érzésem volt, mintha valaki figyelne.

Kicsit bátortalanul tápászkodtam fel. Nagyon lassan. Olyan halkan, amennyire csak tudtam. Közben továbbra is pásztáztam a környéket. Távolban kutyák csaholása. Hirtelen orrfacsaró bűz csapta meg az orrom. Sokszor hasznos a jó szaglás, de most nagyon erős volt. Az az igazi emberszag. Ahogy igyekeztem megtalálni az erdei ösvényt, egyre erősödött. Hirtelen hatalmas fény jelent meg tőlem balra. Szinte vakított, égette a retinám. Nem mertem megmozdulni. Nagyon gyorsan közeledett. Hangos csattanásokat adott, miközben mintha lassult volna. Nem tudtam, mi lehet ez. Nem éreztem túl jól magam, erőm is alig. Jobbnak láttam átrohanni az ösvény másik oldalára, ott valahogy sűrűbbnek tűnt az erdő. Bármi is legyen ez a valami, igyekeztem távol tartani magamtól.

Csak abban bíztam, hogy nem támad rám. Átfutott az agyamon, hogy talán csak álmodom. De nem, ez bizony a valóság volt. Pár perce még egy bokor tövében voltam öntudatlanul, most zavarodottan kóválygok az erdőben. Közben a fényforrás továbbhaladt. Néha rám villantott, de egyre messzebbre került. Nem értettem. Nem tudtam, hogy mi lehetett az erdő furcsa fénye.

Távolban a panelházak fényei kezdtek kibontakozni a fák közül, ahogy haladtam feléjük. Megnyugtató volt a lámpák sárga fénye. Kellemesen duruzsoltak az autók, ahogy elsuhantak az erdő szélén. Máskor megrettenek ezektől a hangoktól, de most valahogy... Most inkább biztonságot nyújtottak. Már éppen kiértem volna az útra, amikor jobbról újra megjelent a fény. Gyorsan jött. Ekkor vettem észre, hogy megint egy jól kitaposott ösvényen állok. Éppen a közepén. Teljesen lemerevedtem. A fényforrás megállt. Engem figyelt, újra csattogott. De nem mozdult. Féltem. Jobban, mint eddig bármikor. Összeszedtem minden bátorságom, és berohantam a bokrok közé. A fényforrás újra elindult, tovább az ösvényen. De folyamatosan engem figyelt, Éreztem a tekintetét magamon. Nem sokkal később eltűnt. Rohanni kezdtem, az ágak arcomba csaptak. Biztonságra vágytam. Hirtelen minden zajos lett. Talán a saját lépteim, talán csak a közelben elhaladó busz hangja. Már nem volt csábító a házak felé futni. Úgy éreztem, az erdőben kell maradnom. Kerestem egy sűrűbb bokros részt, ahol egy kidőlt fa is volt. Annak tövében kerestem menedéket. Közben folyamatosan figyeltem a fényeket, a hangokat és a szagokat... Félek... Várok... Éhesen...

(...)

Mára másfél óra erdei futás volt tervbe véve. Este fél 9 felé indultam neki. Itt van az erdő nem messze a háztól. Igyekeztem picit belegíteni a térdem az odatartó úton. Fejemre húztam a lámpám, bekapcsoltam. Ez messze nem tud annyit, mint a Fenix, amit a P85-ön használtam. De gondoltam, ismerős terepen, viszonylag sík és jól kitaposott ösvényeken nagy baj nem lehet.

Van az erődben egy szűk két kilométeres kör, azon szoktam futni. Egy két kisebb emelkedő van benne. Talán 10-15 méter szint. Tulajdonképpen síknak tekinthető. Nehezen ment az első kör. Nem nagyon akaródzott az izmoknak elérni az üzemi hőfokot. Húzodott a vádlim. Szenvedtem. De bíztam benne, hogy ez csak a szokásos módi és elmúlik majd pár körön belül. A második kör sem telt sokkal jobban. Nem éreztem túl jól magam. Közben számolgattam, hogy hány kör jön ki a végére. Hét, talán belefér majd egy nyolcadik is. Teljesen magamba merültem. 

A fájdalom is elmúlt. Egyre könnyebben és jólesőbben ment a futás. Figyeltem az órámat, hogy jól tartom-e a pulzust. Ekkor megláttam valamit a szemem sarkában. Előttem, az ösvényem jobb oldalán. Engem nézett. Talán 15-20 méterre lehetett tőlem a szempár. Nem mozdult. Egy pillanat alatt tovaszállt a magamba zárkódottságom. Szemeztünk egymással. Nem tudtam eldönteni hirtelen, hogy mi lehet az. Van néhány száz méterre egy kutyamenhely. Talán onnan jött ki egy eb? Vagy csak egy macska? Tapsoltam néhányat.

Nem mozdult, meredten nézett. Újra tapsoltam. Picit lassabbra vettem a léptemi. Hirtelen megindult előttem keresztbe az ösvényen át a bal oldalra a kopasz fák közé. Onnan nézett újra a szemembe. Gyorsítani kezdtem. Éreztem, ahogy a nyakamban dobog a szívem. Közben folyamatosan őt figyeltem. Ahogy elhaladtam mellette, jól megvilágította a fejlámpám. 4-5 méterre lehetett tőlem. Egyértelműen kivehető volt, hogy nem kutya, nem macska. Egy róka volt. Nem mozdult, csak figyelt.

Folyamatosan figyeltem hol előre, hogy el ne essek valamiben. Hol pedig hátra, hogy mit csinál. Visszajött az ösvényre, onnan figyelt. Hosszan, mélyen. Éreztem magamon a tekintetét. A következő hátrapillantásomnál már nem láttam a fénylő szempárt. Körbenéztem, de nem volt ott sem. Hirtelen kinyíltak az érzékszerveim. Éreztem a hűs szelet az arcomon. Hallottam a fák ágainak zúgását. Hallottam a saját lépteimet. 

Azon gondolkodtam, hogy vajon miért ijedtem meg. Nyilván nem támadott volna meg. Miért is tette volna. De meglepett, hogy nem nagyon távolodott el. Talán ennyire megszokta már az ember közelségét? Az kattogott a fejemben, hogy a gyanúsan szelíd vadak esetleg veszettek. Közben elértem az erdő szélét. Itt, falevelek hiányában, az útszéli lámpasor megvilágítja a futóútvonalam. Kezdtem megnyugodni. 

Hirtelen vékony hangok csapták meg a fejem. Újra és újra, ütemre. Hosszú másodpercekbe telt, mire rájöttem, csak a vékonyabb fák hangját hallom, ahogy hajlítja őket a szél. Az előző körökben még nem hallottam. Talán túlságosan magammal foglalkoztam. Furcsa volt hirtelen az erdő részévé válni. Nem én voltam és az erdő, hanem hirtelen mi lettünk. Együtt.

Szinte elkezdtem nevetni magamon és a gyávaságomon. Nem értettem, hogyan is ijedhettem meg egy kis állattól, aki jobban félt tőlem, mint én tőle. Egyszerűen csak nagyobbat kellett volna tapsolni és határozottabban lépkedni. Egy mosoly csúszott az arcomra.

Egy kanyarhoz értem, amikor hirtelen megjelent előttem újra a szempár. Az ösvény közepén állt. Engem fürkészett. Nem mozdult. Tapsoltam. Nem reagált. Újra taps. Nem mozdul. Engem néz. Szemtől szemben állunk. Lassítok. Megállok.

Néhány másodperc telt így el, amikor váratlanul, minden előjel nélkül elindult. Picit felém közeledve, de a fás részt célozta meg. Onnan figyelt tovább. Lassan újraindultam. A szemek folyamatosan engem figyeltek. Elfutottam mellette. Ahogy hátranéztem, láttam a fénylő pontokat a fák között. Picit gyorsítottam.

Nem sokkal később eltűnt. A következő körök a folyamatos figyeléssel teltek, de többet már nem láttam a rókát.

Volt egy-két borzongató kör, de jól esett. Ennek ellenére, vagy épp ezzel együtt. Az erdő új oldalát mutatta meg számomra.

A bejegyzés trackback címe:

https://ulrik.blog.hu/api/trackback/id/tr604896415

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása